Collegium Iuridicum jogász szakkollégium

Sapientia.ro Sapientia.ro
Neptun  ISSUU 
Collegium Iuridicum jogász szakkollégium

Az Erdélyi Református Egyházkerület és a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara együttműködésben jogász szakkollégiumot indított Collegium Iuridicum elnevezéssel 2018 őszén. A szakkollégium lakhatási lehetőséget, közösségi teret, előadótermet és kutatási lehetőségeket, szakkönyvtárat is biztosítva a programban részt vevő diákoknak.

Az Erdélyi Református Egyházkerület Igazgatótanácsa 2018. március 22-én, a Sapientia EMTE Vezetőtanácsa pedig 2018. március 28-án döntött a szakkollégium alapításáról, mely a következő tanévben, 2018 őszén kezdte meg működését, A Sapientia Kolozsvári Kara 2010 szeptemberében indított kétnyelvű jogász képzést Kolozsváron, a Collegium Iuridicum elindításával a szak hallgatóinak képzését és fejlődését célozza meg az intézmény. A szakkollégium segít a vizsgafelkészülésben, államvizsgázásban, szakvizsga-felkészülésben; a diákok kutatási tevékenységének támogatására, szakmai és tudományos céljaik elérésének segítésére jött létre.

A Collegium Iuridicum külön épületben nyert elhelyezést, ahol ingyenes vagy kedvezményes kolozsvári lakhatási lehetőséget biztosít azoknak a sapientiás joghallgatónak, akik kiemelkedő szakmai teljesítményt nyújtanak. Erre a célra az Erdélyi Református Egyházkerület az Erzsébet utca 30. szám alatti ingatlanát az egyetem rendelkezésére bocsájtotta, otthont adva így a Collegium Iuridicumnak, ezzel támogatva a jogászképzés szakmai programját. A szakkollégium azonban nemcsak a bentlakó szakkollégistáknak nyújt szolgáltatásokat, hiszen ez egy hallgatók és oktatók alkotta kutatási és oktatási intézmény, melynek nem bentlakó tagjai lehetnek a Sapientia olyan joghallgatói is, akik a kollégium programjaiban részt szeretnének venni, és a felvételi kritériumokat megfelelően teljesítik.

A szakkollégium épülete nem csak egy szálláshely: a közel 600 négyzetméternyi területen jogtudományi kutatókönyvtár, előadóterem, oktatói vendégszoba és közösségi helyiségek is megtalálhatóak. Az intézmény számos szakmai programot – előadásokat, képzéseket, szakmai gyakorlatokat – szervez. Mindezek között a szakkollégium kiemelt célja a tehetséges joghallgatók felkészítése a jogász szakvizsgákra (a bírói, ügyészi, ügyvédi pályákra való belépésre).

Hírek
2025-02-11
2025-02-11
2025-02-10
2025-02-09
Sapientia.ro

Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem

Sapientia EMTE

A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.

Kapcsolat

Kolozsvári Kar

Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia

Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069

E-mail: office@kv.sapientia.ro

btz webdesign