A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem Kolozsvári Kara és a Kolozsvári Hallgatói Önkormányzat (kHÖK) immár tizenötödik alkalommal szervez TDK-t azzal a céllal, hogy tudományos kutatómunkára és művészeti alkotói tevékenységre ösztönözze az erdélyi magyar felsőoktatásban résztvevő diákokat. A XV. Kari TDK a Sapientia EMTE hallgatóin kívül nyitott minden más középiskolai és felsőoktatási intézmény diákja előtt is, amennyiben az általános jelentkezési feltételeket teljesítik.
A középiskolások hallgatóknak szóló felhívás részletei ITT olvashatók és EZEN a linken jelentkezhetnek!
A középiskolások számára a jelentkezési és pályamunka beküldésének határideje 2025. április 24., csütörtök, 23:59 óra.
A XV. Kari TDK-ra 2025. május 21–23. között kerül sor.
A Kari TDK megszervezésével a Sapientia EMTE célja, hogy időszerű tudományos előadásokkal és művészeti alkotásokkal járuljon hozzá az erdélyi felsőoktatásban részt vevő hallgatók szakmai fejlődéséhez és a középiskolások tehetséggondozásához.
A TDK azoknak az egyetemi hallgatóknak szól, akik kedvet éreznek egy szabadon választott, napirenden lévő politikai, jogi, környezettudományi, művészettudományi vagy nemzetközi kapcsolatokat érintő kérdés kutatására, vizsgálatára és az eredmények ismertetésére, illetve a Vizuális művészetekés Tánc szekciók keretében egy elkészített művészi alkotás bemutatására.
A XV. Kari Tudományos Diákköri Konferencia tervezett szekciói:
Megfelelő számú jelentkező esetében egy szekción belül akár több tagozat is indítható.
Egy szekció indításához minimum 3 jelentkezőre van szükség.
A jelentkezést különösen azért ajánljuk, mert a TDK-s szereplés igen jó lehetőség arra, hogy a hallgató egy vezetőtanár segítségével egy adott témában elmélyüljön, a megírt anyagra/bemutatott műalkotásra építő jellegű visszajelzést kapjon elismert szakemberek részéről, valamint előadási készségeit és technikáját fejleszthesse. A Sapientia EMTE Kolozsvári Karán a tutori programban részt vevő diákok számára a XV. Kari TDK-n való részvétel kötelező.
A Sapientia EMTE Kolozsvári Karának Kari Tudományos Diákköri Konferenciája egyben jelölő fórum (közvetlen kijutási lehetőség) a humán-, társadalom- és reáltudományi, valamint művészeti szakterületeken a 2027-es 38. Országos Tudományos Diákköri Konferenciára.
Határidők
A Sapientia EMTE Kolozsvári Kara által szervezett XV. Kari TDK-ra való elektronikus jelentkezés határideje 2025. március 20. csütörtök, 23:59 óra,
Eddig az időpontig kell feltölteni:
A konferenciára csoportosan is lehet jelentkezni, egy dolgozatnak, alkotásnak több szerzője lehet. Ebben az esetben csupán az egyik szerzőnek szükséges regisztrálnia, viszont fel kell tüntetnie a szerzőtársa(i) nevét is.
A dolgozat/művészeti alkotás feltöltési határideje: 2025. április 24. csütörtök, 23:59 óra
A jelentkezés módja
A TDK-ra való regisztrációt az alábbi linken lehet megejteni az 2025. március 20., 23:59 óráig.*
Az elkészült dolgozatot vagy a művészi alkotás dokumentációját** a TDK-honlapon, a létező profilnál lehet feltölteni 2025. április 24., 23:59 óráig.
* Az alkotások esetében a jelentkezésnél kivonat helyett a következőt kell elküldeni: egy minimum 1000, maximum 2000 leütést tartalmazó leírást a nevezett alkotásról vagy az előadott műről, amelynek feltétlenül tartalmaznia kell a műfaji besorolást, a technikát (amennyiben releváns), a mű adatait (pl. hossz, méret) , az alkotás konceptuális leírását (a megközelítést, a kreatív döntéseket, a kivitelezés alapelveit).
**A művészi alkotás dokumentációja a filmek esetében a kisfilm feltöltése (vagy a kisfilmhez vezető link bemásolva egy pdf dokumentumba), fotósorozat esetében a fotók pdf változata (egy dokumentumban), installáció és táncművészeti alkotás esetében egy szinopszis (rövid kivonat, az alkotás sűrített bemutatása) feltöltése.
Kérjük a szabályzatban szereplő formai követelmények maradéktalan betartását mind a kivonat, mind pedig a dolgozat és az alkotások esetében! Az egyes szekciókra vonatkozó specifikus elvárások az OTDT honlapján találhatóak: https://otdk.hu/otdk2025/szekciok-felhivasai/
Arra kérünk minden jelentkezőt, hogy a témavezető tanárával előre egyeztessen arról, hogy az esetleges OTDK-jelölés alkalmával a dolgozat melyik szekcióban kerül nevezésre. Így a kari TDK-ra is ennek az adott szekciónak a kritériumai alapján kell elkészíteni a dolgozatot vagy az alkotást.
Dolgozatszerkesztési útmutató a Szabályzatok mellékleteként: https://sapientia.ro/hu/oktatas/tehetseggondozas/tdk
Az OTDT szabályzata alapján mesteri disszertációval nem lehet a TDK-ra jelentkezni!
Felhívjuk a figyelmet, hogy az egyetem Szenátusa által elfogadott TDK-szabályzat V. 2. pontja értelmében: „Határidőn túl történő bejelentkezés esetében a TDK Szervező Bizottság dönthet a dolgozat bemutatásának az engedélyezéséről, de az csak versenyen kívül történhet. Ebben az esetben ezen dolgozatok nem pontozódnak, továbbjutásuk az OTDK-ra nem javasolható.”
A Kari TDK előadásai nyitottak az érdeklődő nagyközönség számára is.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro