Covid-19
Erasmus+, rendezvények, utazások
Erasmus+, rendezvények, utazások
- A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem azonnali hatállyal felfüggeszt mindenfajta mobilitási tevékenységre való kiutazást, valamint a mobilitásra érkező személyek fogadását 2020. március 31-ig, mind az alkalmazottak, mind a hallgatók tekintetében. Az érintett mobilitásokat lehetőség szerint átütemezik, a partner intézményekkel való egyeztetés nyomán. A folyamatban levő mobilitásokat jelen rendelkezés nem érinti.
- A Sapientia EMTE felfüggeszti mindenfajta, oktatási tevékenységen kívüli rendezvény (konferencia, nyílt napok, versenyek stb.) megszervezését 2020. március 31-ig, beleértve azokat is, amelyeknél az egyetem társszervezőként vett részt. Ugyanakkor az egyetem nem bocsátja más szervezetek rendelkezésére az intézmény termeit, semmiféle közösségi rendezvény céljából.
- A személyes és társadalmi felelősségvállalás jegyében az Egyetem arra kéri hallgatóit, oktatóit és munkatársait, hogy vizsgálják felül bármiféle célból tervezett nemzetközi útjukat. Az Egyetem felhívja az utazást tervezők figyelmét, hogy utazásuk alatt bárhol a világon járványügyi korlátozásokkal számolhatnak, így nem tanácsolja a nemzetközi utazásokat.
- Az Egészségügyi Minisztérium rendelkezéseit tiszteletben tartva, az Egyetem elrendeli, hogy azon személyek, akik a piros veszélyességi zóna településein jártak, 14 napra az országban kijelölt kórházakban kerülnek kötelező orvosi karanténba, a sárga zónából érkezettek pedig 14 napos otthoni karanténra kötelezettek. A veszélyességi zónák megállapítása az országos rendelkezések szerint történik. Az Egyetem azoknak is előírja az otthoni karantént, akik légúti fertőzésre utaló jelentősebb tüneteket (magas láz és erős köhögés) mutatnak.
dr. Dávid László egyetemi tanár
rektor