Gönyey (Gönyei) Sándor
(Kolozsvár, 1886. április 8. – Budapest, 1963. március 17.) – néprajzkutató, az első tradicionális néptáncot megörökítő filmek készítője.
Néprajzkutató, a magyar néprajzi filmezés egyik úttörője, nevét az 1930-as évek második felében az Ébnerről magyarosította. Kolozsvárt biológiai doktorátust tett, majd tanár lett Csíksomlyón. Az I. világháború után Györffy István biztatására néprajzzal foglalkozott, s 1920-tól 1944-ig, nyugdíjazásáig a Néprajzi Múzeum munkatársa volt. Az ország szinte minden táján s a néprajz szinte minden tárgykörében közvetlen kutatás, tapasztalat alapján – a halászattól a néptáncig – értékes, részben monografikus gyűjtő munkát végzett. Több mint 10 000 fényképfelvétel, több száz gyűjtött tárgy tanúsítja eredményeit. Főként a népi építkezés, a háziipar és a falusi kisipar kérdései foglalkoztatták. Lajtha Lászlóval közösen írta meg A magyarság néprajza táncról szóló fejezetét. Számos tanulmánya jelent meg, főként a Néprajzi Értesítő és az Ethnographia lapjain.
Sapientia - Erdélyi Magyar Tudományegyetem
A Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem a romániai magyarság önálló egyeteme Európában, melynek célja nemzeti közösségünk oktatásának és tudományos életének elismert szakmai színvonalon való művelése.
Kolozsvári Kar
Cím: 400193 Kolozsvár, Tordai út (Calea Turzii) 4. sz., Kolozs megye, Románia
Tel.: +40-364-401-458
Fax.: +40-364-410-069
E-mail: office@kv.sapientia.ro